Kalandosan indult a hetedik nap reggel, történt ugyanis, hogy miközben készülődik a csipet-csapat, - pakolja össze a csomagokat, hiszen elhagyjuk a dzsungelt – a nyitott teraszajtóban megjelenik egy cukinak korántsem mondható majom, aki terrorban tartott minket, ugyanis nem engedte becsukni az ajtót, vicsorgott ránk, de leleményesen szerencsére megoldottuk. Miután elkészült mindenki, elmentünk reggelizni, persze majom barátunk nem adta fel, előre jött az ajtóhoz és ott várt minket. Szerencsére mire visszaértünk a reggeliből, már nem volt ott újdonsült testőrünk. Felpakoltuk a bőröndöket és áthajóztunk a túloldalra, ahol a lányok hősiesen vártak a fiúkra, míg a kocsival megpróbálnak lejutni a partra. Csomagokat bepakoltuk, irány Cameron-felföld és a tea ültetvények. Előzőnap az idegenvezető mesélt egy új útról, ami lerövidíti az utat, Kuala Lipis felé kell venni az irányt. A GPS természetesen nem ismerte még ezt az utat, így egy nem éppen részletesen térképen próbáltuk megtalálni az utat és nem eltévedni. A GPS szerint vissza kell mennni majdnem Kuala Lumpurig az autópályán és ott kell északnak fordulni, az út pedig nem kevesebb, mint 4 óra. Ekkor már láttuk, hogy kizárt, hogy este 6-ra, még napfényben George Townba érjünk.

Elindultunk a rövidebb úton, ahol tényleg szinte a madár sem jár, fehér ember meg pláne. Ékes példája ennek, Kuala Lipis környékén, hogy láttunk egy banán árust az útszélén, ahol megálltunk, hogy veszünk egy fürtöt. Az angolul nem tudó, kissé szégyenlős helyi hölgy nagyon aranyos volt, mindössze 4 ringgitbe került másfél kiló banán, amit ott a kis bódéján neki is láttunk megenni. Ekkor jött a meglepetés, ugyanis elővette a telefonját az árusító és lefotózott minket, döbbenetes volt, nagyon élveztük mi is és Ő is. Természetesen mi is meg akartuk örökíteni a standot, így elő a szelfibotot és elkészült a lenti kép. Frissen készült banánchipset is vettünk fejenként 1-1 zacskóval, ami szintén isteni volt. A banán Malajziában sokkal kisebb mint itthon, nem annyira kemény és sokkal kisebb is, az íze is teljesen eltér attól, amit mi megszoktunk. Már indulnánk tovább, mikor az árusítóhölgytől ajándékba kapunk még egy fürt banánt, amint kb. 9-10 darab volt.  Máris jól indul ez a nap is :)

Kacskaringózunk a hegyek között, már 3 órája és még mindig oly távoli a teafelföld, sikerült 4 óra alatt a rövidebb úton is megérkezni Tanah Rataba. Természetesen ekkor már megéheztünk, így megpróbáltuk letenni a hatalmas kocsinkat valahol. A kis szűk utcákban és nagy forgalomban reménytelen volt megállni, láttunk egy parkolóházat, na majd itt gondolván. Nos, csoda hogy ki tudtunk onnan jönni, olyan keskeny volt, így inkább tovább mentünk és megálltunk az útszélén. A szokások szerint indait ettünk ma is, amikor leszakadt az ég, így meg volt a következő 1 óra programja, bár ekkor már délután 4 óra volt, és az üvegkilátós teázót még nem is tudjuk merre van. Kapunk egy kis útba igazítást turistáktól, hogy a BOH teaültetvényen van amit mi keresünk, még 10 kilométerre onnan ahol vagyunk. Na irány a kocsi, és a teaültetvény, mikor meglátjuk egy táblán, hogy a hegyen még 3 kilométer felfelé, ráadásul szűk szerpentin úton, elbizonytalanodunk, hogy biztosan oda kell-e mennünk, ám segített a döntésünkben egy másik tábla, miszerint 16.30-ig van nyitva, ekkor már bőven 17 óra után voltunk, szóval erről lemaradtunk. Azonban találtunk eper árust, ami itt igen népszerűnek bizonyult, és drágának, de sebaj csokiszósszal finom lesz az :D

Maga a teafelföld számomra csalódás volt, ugyanis amit a képeken látunk teaültetvényes fotókat az kb. a 10%-a területnek, a többség fóliasátor, üvegházak a völgyekben mindenhol, igazi ázsiai feelinget nyújtva. Malajzia másik nagy teaültetvényese A Cameron Valley teák készítőjének is van egy hasonló farmja, azt megtaláltuk, így ittunk egy frissen készült Massala Chai Teát, és körbe mehettünk a tea ültetvényen is a teafüvek között, íme így néz ki:

Miután felpakoltuk magunkat fekete teákkal és ajándékokkal, elindultunk George Townba, mely ismét egy 3-4 órás útnak ígérkezik. Ahogy autókázunk, út mellett árusok vannak a hegyek között, egyik helyen is megállunk. Nem más volt, mint egy mozgó kisbolt, szinte mindent lehetett kapni benne, de a leglényegesebb egy kis bódé volt, ahol kiderült mézt árulnak. 4 különböző mézt lehetett kapni, köztük méhpempőből készültet is. A rövid megállás után megyünk tovább, hogy a fennmaradó 250 kilométert megtegyük, és közben gyönyörködjünk a naplementében. Megörülünk, mikor felérünk az autópályára, végre tudunk haladni, Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis az alagútnál bedugult a pálya, ekkor nem tudtuk sajnos, hogy nagyjából 2 órát fogunk araszolni a következő 3-4 kilométeren, ugyanis egy kamion fordult keresztbe az úton. Az egész térség közlekedését megbénították, és már ránk is esteledett.

Az araszolgatás meg állás után már végig autópályán haladtunk, de ígyis este fél 12-re értünk a Chulia Hotel Heritage szállásunkra, amit alig találtunk meg, úgy el volt dugva a bejárat, ráadásul a kocsink olyan hatalmas volt, hogy szinte be sem fértünk a parkolóba, szerencsénkre az őrök rendesek voltak és a főbejárat előtt megállhattunk, végülis, másnap reggel fél 9-kor már ott sem vagyunk.Szokás szerint éhesek vagyunk és el kezdett esni az eső, így éjfélkor találunk egy steamboat-os helyet, ahol megvacsorázunk, konkrétan ismeretlen kinézetű és nevű ételeket fogyasztunk nagyon olcsón, valamint iszunk gyümölcslét a közeli kocsiból, mely leginkább víz, mint gyümölcs.

Kicsit körbenézünk a Love Lane-en illetve a környéken, ahol a korábbi brit gyarmatosításból származó koloniális épületek sorakoznak.  Őszintén nem igazán jött be nekünk éjszaka a környék, jobban hasonlított a nyolcker sötétzugaira. Bár reggelre, már biztonságosabbnak tűnt, de időnk nem volt körbe nézni, indultunk leadni a reptéren a kocsit és tovább utazni Langkawira a pihenés szigetére.

Az autót tele tankkal kell visszaadni, így megtöltjük a literenként alig 2 ringgetbe kerülő dízelből a verda hatalmas tartályát. Kiszámolva a közel 800 kilométeres túra üzemanyagköltsége 12.000 Ft volt, az autópálya díjak összesen 5.000 Ft-ot emésztettek fel, maga a kocsi pedig 82.000 Ft volt 3 napra, így fejenként 20.000 Ft alatt megúsztuk a költségeket.