A nyolcadik napon szó szerint megteremtődött a Paradicsom :) 

Korán reggel elindultunk Penang Nemzetközi Repülőtérről, ahol még egy kicsit sakkozni kellett a csomagok súlyával illetően, ugyanis 20-28 kg között voltak, ezeket kellett maximum 25 kg-osra kisakkozni, egy laza 15-20 perces reptéri pakolással meg is oldottuk a problémát. Irány az AirAsia 11 órakor induló gépe. Első utunk az AirAsiaval és azt kell, hogy mondjam, tökéletesen meg voltunk elégedve vele, számos európai társaság példát vehetne róluk, kezdve a reptéri check-in termináltól, az előre, a jeggyel együtt megvásárolható normál ételen át a kiszolgálás profizmusáig. A személyzet ruhája pedig modern volt, de mellette elegáns. Felszálláskor rádió ment a hangszórókból, sokkal jobb érzés volt felszállni így, kiszálláskor szintúgy bekapcsolták a rádiót. Az a hír járta, hogy lefagyasztják az embert, szerencsére ez nem volt most jellemző, mondjuk az egész út alig volt több, mint 30 perc, a kajás kiskocsi nem is ment végig a kabinon, bemondták, hogy ha kell valami szóljál és viszik :D A fedélzeti étkezés pedig kimondottan olcsó volt. Még dél sincsen, de már Langkawin vagyunk és várjuk a csomagunkat.

Közben azon morfondírozunk, lehet célszerű lenne egy kocsit bérelni a hétvégére és akkor szabadon mozoghatunk bármikor. Az érkezési oldalon még belül a csomagoknál hiénaként kínálgatják az autókat a kölcsönzők, ráadásul „40-60% kedvezménnyel”. Nos megnéztük a kínálatot, 4 napra 240 RM-ért, vagyis 18.000 Ft-ért kaptunk egy Nissan kocsit, plusz 50 RM kaució. Csak egy adatlapot kellett kitölteni, még a jogosítványt sem kellett igazolni, nem úgy, mint a Hertznél. Kitöltöttük az adatlapot, kifizettük szigorúan készpénzben az autó árát előre és a kauciót, majd mondja az emberünk, hogy a kollégája kint fog várni minket az ajtónál és mutatja a kocsit, a kauciót pedig mikor visszahozzuk az autót visszakapjuk. Nos, felmarkoltuk a csomagokat, megyünk ki, keressük emberünket akit azt sem tudjuk ki az, hogy néz ki stb. Valami csoda folytán megtaláltuk egymást, elvisz a srác egy igen leharcolt kocsihoz, mint kiderült klíma nincs benne, de legalább gurul, végülis, napi alig 5.000 Ft-ért ne számítsunk túl sok jóra és navigációt sem tudtak biztosítani sajnos. Közlik velünk, hogy félig van a tank, ugyanígy hozzuk vissza. Viszont most jön a legérdekesebb dolog, megtalálni a szállást, valamint több körrel fordulva vinni az utasokat, mert ugye 5 nagybőrönd és 5 felnőtt nem igazán fér el benne. A kölcsönzős srác nagyon jó fej volt, miután bepasszíroztunk 4 nagy csomagot, hogy 2-en elmegyünk a szállásig és a lányokért visszajövünk, jelezte, hogy a lányok szálljanak be hozzá a maradék csomaggal és elviszi őket, plusz mutatja az utat, ráadásul semmit nem kért érte, ismét egy tökéletes maláj pillanat volt.

Majd megérkezünk a Bon Ton Resortba, ahol is már szinte tárt karokkal fogadtak minket. Az első másodpercben levett minket a lábunkról a hely. Varázslatos volt, úgy éreztük magunkat, hogy megérkeztünk a paradicsomba. Nehéz szavakat is találni. Nem szokványos check.in volt, ugyanis majd 1 órán keresztül beszélgettünk a tulajjal, aki még welcome italt is hozott nekünk, így kezdtük egy finom vodka naranccsal az üdülés utolsó etapját. Kis körbevezetés a területen, majd megkapjuk a Silk Villát, a legnagyobb házat a nyolc közül. Kívül mindegyik autentikus maláj ház, cölöpökön áll, igaz nem a vizen, rönkökből épültek, az ablakok csak rácsok, üveg nincs bennük, ugyanakkor mindegyiken van zárható spaletta. Belül szintén fából van minden, a padló lapok között néhol 1-2 centiméteres rések vannak, de egy darab szálka nincs bennük, baldahinos ágyak, azonban olyan modern dolgokkal is fel van szerelve, mint klíma mindkét szobában, LCD TV, minibár, szobai széf. A legérdekesebb dolog a saját hátsó elkerített napozóterasz, ahová nem lehet belátni, ráadásul egy dézsa is van, ahol fürödni lehet, ezt egyedül én probáltam ki a csapatból, nagyon jó érzés volt :D

Káprázik a szemünk, még mindig nem tudjuk elhinni, hogy egy ilyen csodálatos helyre sikerült eljutnunk. Persze nem tétlenkedünk, ha már van kocsink, irány Pantai Chenang városa, ahol zajlik az élet. Éttermek, üzletek, tengerpart és kocsival alig 5-10 perc. Lemegyünk a tengerpartra kicsit, de azt tanácsolták nekünk, hogy a sziget észak-keleti végében található strandon kevesebben vannak és sokkal jobb, bár kocsival legalább 20-25 perc. No sebaj, legalább látjuk a szigetet is, így tovább álltunk, még szerencse, hogy nincs sok utca a szigeten, így a turista térkép bőven elég volt tájékozódásra. A strandot nagyon nehezen találtuk meg, Pantai Pasirt. Egy eldugott kis hely, kis parkoló és még lefele kell menni picit a hegyről. Előkerült a Majom Maffia is, mivel a dzsungelen keresztül kellett mennünk oda, már az összes szemetes fel volt túrva. Nos a strandon tényleg kevesebben voltak, bár az előző helyen sem volt tömve, sőt, inkább helyiek használták. Végre csobbanunk a naplementében, így napozni már nem igazán tudunk, de a tenger vize még mindig meleg, és sokkal sósabb, mint mondjuk Olaszországban, itt is megjelentek a harapós kishalak, mint a dzsungelben.

Lassan ránk sötétedik, irány vissza a szállásra, illetve a mellette lévő kis városka, ahol benézünk a Duty Free boltba is. Langkawi arról híres, hogy Duty Free paradicsom, itt lehet kapni alkoholt kapni, illetve bármit elég jó áron. Nos előbbi igaz is volt, mivel a Ferihegyen vásárolt Johnny Walker már elfogyott, így a személyes kedvencünket vehettük meg potom áron: Jim Beam. Kimerültünk, irány a szállás és alszunk, másnap megyünk Elefántolni.